Robert Klark Graham nyomán:
Az ember jövője




A szerzőről



Az 1980-as évek elején az egész világ az amerikai Robert Klark Graham (1906-1997) nevétől volt hangos, mikor köztudott lett, hogy spermabankot létesített Nobel-díjasok számára. Mindezen nagy publicitás közepette kevés figyelem irányult Graham korábbi eredményeire. Alig került megemlítésre, hogy ő volt az, aki kifejlesztette és elsőként gyártotta a könnyű, törésmentes műanyag szemüveglencséket. Ma a gyengén látók százmilliói a Robert Graham által kifejlesztett lencséken keresztül szemlélik a világot.

Azonban Graham több volt, mint egy tehetséges optikus (mely tevékenységéért Németországban Herschel-díjjal tüntették ki). A Who's Who in the World kiadvány által felsorolt 1600 jelentős személyiség között Graham olyan szerzőként, filozófusként is említést nyer, akit éppúgy érdekelt az emberi lét jobbításának szándéka, mint az emberi látás javítása.



A könyvről



Az ember jövője azt a fokozatos fejlődést követi nyomon, amely az embert a föld legintelligensebb és legdominánsabb élőlényévé tette. Azonban értelmi képességeinek fejlődése nem tartott és nem tart lépést anyagi fejlődésével. A bolygónkon élő népeknek legalább a fele nem élné túl azt a szigorú kiválasztódási folyamatot, amelyben a korai embernek része volt.

A szerző különböző módokat javasol az átlagos emberi intelligencia hanyatlása által kiváltotta bajok orvoslására. Ezek magukba foglalják a kevésbé intelligens egyedek születésszámának korlátozását és a kiváló értelmi képességekkel rendelkezők számának erőteljes növelését annak érdekében, hogy megbirkózhassunk a világ szaporodó problémáival. A szerző tanácsai stabilitást és megszámlálhatatlan előnyt nyújtanának az egész emberiség számára.

Mivel Graham műve 1981-ben íródott, bizonyos azóta bekövetkezett politikai eseményekről nem lehetett tudomása. Elsősorban a politikai tárgyú fejezetekben kellett emiatt kiegészítéseket eszközölni illetve egyes részeket elhagyni. Ezek a módosítások azonban semmilyen módon nem befolyásolják a mű alapvető téziseit, sőt, erősítik azokat.

Nem tudhatta előre azt sem, hogy a baloldali jakobinus ihletésű bolsevizmus és nemzetiszocializmus után elkövetkezik a liberálfasizmus kora, amelynek viharfelhői már a fejünk fölött gyűlekeznek és amely eszme végső pusztulással fenyegeti a Föld nevű bolygón kialakult értelmes emberi életet.

Mégis, a mai olvasó számára döbbenetes élmény annak megtapasztalása, hogy a szerző által leírtak napjainkra egyre kínzóbb aktualitással bírnak: lesz-e valóban jövője az embernek, az emberiségnek?


A könnyebb terjeszthetőség kedvéért a könyv pdf-formátumban letölthető:


Copyright © Lőrincz-Véger Gábor - Minden jog fenntartva.